Mennyei dallamok űznek az éjben,
kattan a basszusa, pattan a húr,
dobbal ütembe ha zúz ez az Éden,
forrhat a vér, de a szív belefúl.

Zongora dúlt dala távoli térben;
sírva sikong ez a holt zeneszó…
hallgat a néma ha nyughat a lélek,
elcsitul itt ami enyhet adó.

Húr, ha ma szól, vele döngöl az emlék,
s a hangok elúsznak a Távolból,
vérben a lélek, de élhet az érzés:
egy angyali szív-zene értem szól.