[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 352
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 352


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Cím: 1 Dalt hozok (haibun)
Szerző: Kankalin - Horák Andrea Kankalin
(08-21-2017 @ 05:50 pm)

:
(Az út érzékelhetetlen, érdektelen: sivár, alélt-aszfalt. Kátyús és kietlen. A járgány magától szalad: robot, irányítás nélkül eltalál oda, ahova ösztönből is sűrűn navigálják. A kilométerek egyre kopnak, az emlékek párhuzamosan halványodnak velük, bár félelmetes meghatározói az agynak.)

Az ösvény a régi: mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen ember-alkotta.

A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak. Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz. Nem kopottabb, sokkal inkább aranylóbban tündököl. Többé nem lelik meg magukban azt, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.

A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik. Ez a Világ Közepe ma.

Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják. Azt is, hogy ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát a lelkében, valahol.
Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, ami szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s amelyben ott a hangja annak is, aki bűntelen tékozol...
Egy dalt sugall a táj, és éppen azt a Dalt, amit már rég megkomponált az Élet.
Szólni kellene a fáknak, a szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, mert helyettük más énekel.
A napsugár is elpihenhet...

A Dalt csakis Te hallhatod, úgy, ahogy eldúdolják neked a büszke fák, hegyormok, az éltető, illatos avar, a hűs, sebes patak, a karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, meg még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal, de a fű is, simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.
Az Élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.
Egy dal, a hangomon. A Dal. Neked.

árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak

@-]---




(278 szó a szövegben)    (299 olvasás)   Nyomtatható változat


  

[ Vissza: Kankalin - Horák Andrea Kankalin | Művek listája ]

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.21 Seconds