Dimenziók (haibun)
Sziporkázva szít, szikraszirtjein száll felém, alattomos alázattal félelmekbe fojt jajongó, jótékony játékain. Jéghideg. Koldus kézzel kárál keserves kínjain, kíméletlen-kegyetlen kivár, kioszt, kifoszt. Gyermeteg, gyáva gyalázattal gyötör, gyilkol, gyámoltalan-gyámolító minden merengő mozdulata.
Nem vagyok erős. Kitől és mitől lennék az?
Csak csonka, csacska csöndben csellengek a már mámorosan megélt merengő múlttal, áhítva ábrándozok egy ártalmasan átkos jelenben, rémült-révetegen röpködök a jóleső, jótevő jövővel.
Akkor most hányszorosan halok?
Amit az imént temetett három halott egy borzongató bársonytőrrel bőrömre rajzolgatott, csak úgy kivont, kósza kardélre hányva kivédem.
Irány a negyedik dimenzió!
Mi is az? Múlt, jelen, jövő, meg valami vágyott negyedik, ami nincs. Még. Valamiféle vérpezsdítő, örömteli, öncélú ötvözetecske, ahonnan talán talmi olajággal ocsúdhatok, és nem a némi ál-olajág fontos, hanem sokkal inkább az, hogy egyszerre eltűnhet minden másodlagos, harmadlagos, dacból dédelgetett dimenzió.
kerge csillagok
az éj sötét palástján
minden megy tovább
2013. január 11.
|
|