Engesztelő
Én azt gondoltam, te vagy az ösvény,
de nem taposlak, melletted megyek,
hogy minden bokor kettőnkre hajlik,
az erdő lombja minket rejteget;
és azt gondoltam, te vagy a szikla,
hegy tetején úr, ott vársz délcegen,
töretlen hittem, kékvizű tó vagy,
megfürdök benned, s veled vétkezem.
Most attól félek, rút felhő lettem
gondtalan égen, hol te vagy a Nap –
esőt könnyezem, kibújsz alólam,
és utánam már csak pára marad;
ám bogár vagyok, háló tart fogva,
sebesült szárnyam vinne karodba.
|
|