Ne sírjatok !
Szívem lüktető ritmusa,
a teremtő kozmikus zenébe
simult mára.
Ne ez maradjon
legszebb emléketek rólam,
sápadra dermedt testem,
a koporsóban.
Az öröklét szent lehelete,
egy mindenható akarat
mozgott, ölelt, szeretett,
gyűlölt és nevetett benne.

Ne sírjatok !
Nekem már
nem fáj semmi.
Századok forgószelének
nyargaló porában,
fogok újra
visszajönni.
Magamra, igazán,
most maradok,
amikor földdel,
jó magasan
betakartok. 

Ne sírjatok !
Életek sarjadnak
majd rajtam,
a síromon, majdan.
Virág leszek,
talán,
az emlékezés asztalán,
vagy csillanó fény
a lobogó gyertyalángban,
egy bolyongó,
nyugtalan  porszem,
az örök körforgásban.

(2008 február)