Hajnali álomban, hindu imában,

egy ősi szellem sejtelmes ruhában,

átlebbenne savanyúvíz kúrára,

hűvös, csobogó forrásból kortyolna.

Enyhítené baját mesével, verssel,

fájó szívét, mi színültig keservvel.

Sok levél a fákon, könnyedén zizzen,

Tagore lelke, amíg tovalibben.

Nyári hőségben, mikor megszomjazom,

legtöbbször a Kossuth-forrásból iszom.

Gyorsan feledném, hogy miért is teszem,

emlékeimbe sújt a történelem.

Agyamban a csapongó gondolatok,

már toborzó nótákat dúdolgatok.

Lelkemben tombol a keserű gyászom,

a hősies aradi tizenhárom.

Női szívekben egy régi vágyálom,

táncolni kecsesen egy Anna-bálon.

Lépdelni díszpalotást régi erény,

fordulni báli keringőn könnyedén.

A művészek, költők múzsája Füred,

még szellemük rezdül, a múltjuk éled.

Messze innen, távol a világ szennye,

ez aranyemberek bújó-szigete.

Fájó szerelmek aranyember útján,

itt a Jókai-kilátóról aztán,

kitárul szépen Balaton csodája

fentről, Tamás-hegy tündöklő varázsa.

Harangok búgó hangján, zöld díszletben

ismétlődik újra meg újra, szebben,

egy ősrégi tájnak csalogány dala,

Balaton-parti, régi szimfónia.

Tagore sétányon a szürkebarát,

Újkenyér havában itatja magát,

rizling és tramini, csorog a nedű,

sátorok hűsében sem olyan könnyű.

A hőségben összemosódik a táj,

ha kancsószámra folyik a muskotály.

Az hírlik Füredről:- borok városa,

e gyönyörű vidéket, isten áldja!

(2010 február)

(jónikus sorok)