Apámmal egy nyári napon

ültünk a diófa alatt,

otthonom meglátogatva,

ahonnan én elszármaztam.

Mi a padon, előttünk meg

megterített teli asztal

túró, hagyma, teli kancsó

borral, netán megszomjaznánk.

A fa lombja, akár egy pajzs,

árnyékával védett minket,

beszélgettünk sok mindenről,

főleg a napi dolgokról.

Ő kérdezett, én feleltem,

bólogatva hallgatta meg,

minduntalan ismételte,

„ember maradj drága fiam”

Rábólintok, esteledett,

távoli tücsök had zenéje

ritmusának közepette,

mindig csak ezt ismételte.

Csobogása a pataknak

a szívem mélyére küldte

e tanácsát az apámnak,

amit még nem értettem meg.

Telt az idő, öregedvén

sokszor idézem fel én ezt,

megérteni csak most tudom,

jó tanácsként boncolgatom

Nem vagyok én nyelvész ember,

de egy szónak az értelmét

megérteni kötelesség,

hisz a magyar nyelv oly gazdag..

A maradni azt jelenti,

hogy előtte létezett már

amire ez vonatkozik,

ami alatt ember rejlik.

Tényleg így van és állítom,

mert öt gyermekét nevelte

becsületben, tanítással,

szeretetben mindenkivel.

Nem sok mindenben dúskáltunk,

szükségest nem nélkülöztünk,

merész vágyainkat pedig

pótoltuk az álmainkkal.

Alul maradtam apámnál,

mert csak három gyermekem van,

taníttatván felső fokon,

az egyetem soraiban.

Tovább adtam a tanácsot,

amit az apámtól kaptam,

azt hiszem, hogy megértették

és tovább is adják egyszer.