Augusztusi késő estén,
tekintetem az ég felé
a csillagokat kémleli,
amint táncaikat lejtik. 

Kigyulladnak, majd eltűnnek,
ritmikusan ismétlődnek,
dallamuknak hatására
emlékezem, ábrándozva. 

Egy hasonló késő estén,
csak kettesben keringőztünk,
a táncunknak lendületén
napi gondokat feledvén. 

Együtt dobogott a szívünk,
ritmust kölcsönözött nekünk,
amelynek a hatására
fogott el repülés vágya.

Már lebegve egyek voltunk
és a végtelenbe láttunk,
illó olajt adó testünk
érzékelte, érintésünk. 

Az ajkaink, egybeforrva,
testünk lüktetését adta,
a csillagok csodás tánca
késztetett e kihívásra.

Egyszer, mikor már nem leszünk
itt a földön, csak az égen,
mint két csillag kergetőzünk,
egymásnak vonzás körében.

Példát sugározunk másnak,
hogy táncukat elkezdhessék,
így marad fenn csodás emlék,
mikor csillaggá változnak.