Magányosan 

Kacagás és jókedv van a társaságban,
túltesznek egymáson a sok huncutságban,
barátok, szomszédok fonódnak egymásba,
viccek és énekek jönnek folytatásba. 

Versenyre bíztatnak munkahelyi társak,
éltetőik ezzel a jó hangulatnak,
és egy stampedli italnál folyik a vita,
 hogyan cselekedne, hogyha erre jutna. 

Sok bekiabálás van futballmeccs közben,
ötletre ötlettel válaszolnak többen,
hangulatkeltő heccelés közepette
belemelegednek furcsa ötletekbe.

Otthon a családban csendes beszéd közben
kifogyhatatlanság van érdeklődésben,
ki hogyan jött és ment, ebéd időben,
és észrevételeket fűznek mindenhez. 

Gyermekhancúrozás sokat arra késztet,:
hogy boldogan adnak figyelmeztetéseket,
veszélyektől védik legdrágább kincsüket,
amely boldoggá teszi az életüket.  

De mindez a múlté, magányosak lettünk,
csak az emlékekre telik az életünk,
mindent elkövetünk, hogy egyre idézzük,
de délibábot járat látási érzetünk. 

Nagy úr a magány és nehéz szabadulni,
emlékekkel élve, előle elbújni,
mint szalmaszálba kapaszkodó fuldoklónál
reménytelen az  emlékekbe kapaszkodásnál. 

Emlékezni csak időleges megoldás,
mivel nagyon félelmetes a valóság,
saját magunk lehetünk sorsunk kovácsa
a magányunkat egy társsal orvosolva...