Szellemi hatalom

Szellemi hatalom 

Felvetődik, hogy mi a matematika,
egyeseknél, éppen az élet mumusa,
míg másoknál pedig, már egy szent fogalom,
életük szerelme, és nagy vigadalom. 

Ezen ellentéteket megmagyarázza,
hogy absztrakt voltával  áll rá a dolgokra,
készen az emberek szolgálataira,
a felvetett kérdések megoldására. 

Oly eszköz, ha érted és  használni tudod,
az élet  adta feladatokat megold,
oksági kapcsolattal vizsgálva a valót,
sajátos módszerével alkothatsz nagyot. 

Megismeréséhez nem kell nagy  adottság,
csak kitartás, munka és az a szívósság,
mely megköveteli, hogy elmélyülj benne,
struktúráját értve, használd elemzésre.  

Egzakt tudomány, nem tűri a tévedést,
logika adja axiómás rendszerét,
nem fogad el semmit, csak a bizonyítást,
a következtetést, vagyis a logikát. 

:Következtetései általánosak,
rendszere megfelel bármelyik dolognak,
általa, igaz valóságot keresve,
új találmányok lesznek megjelenítve. . 

Az élet minden területén használjuk,
nyelvészet, kultúra és a tudományok,
elvont rendszerének általános volta,
fejlődő életünk igazi alapja. 

Mi magyarok, büszkék lehetünk mindarra,
a létező ágazatainak iskoláira,
Bolyai, Neumann, Erdős és sokan mások,
ezen területen igaz feltalálók. 

Kicsi nemzet vagyunk, lélekszámra nézve,
nagyhatalom matematikát tekintve,
ezzel magyarázzuk alkotó kedvünket,
így folytatva a hagyomány tiszteletet.

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=31952