Az éj titka

Kigyúlt már a Nap, a nagy vörös lámpa.
Fáradtan szobára int most a muszáj,
Holnapod gondját nem veszed már számba.
Az éj kaján strici, a sors kupleráj.

A sötét lassan szétlopkodja álmod,
Keserű fintorral jő az ébredés;
Csillagok kincsét immár nem találod,
A lét is talán csak merő tévedés.

Az idő mélytengeri kagyló héja,
Melybe kicsiny porszem, az ember kerül.
Nem tudni mi a hullámverés célja,
Léda nyakára igazgyöngyként préda,
Vagy iszap örök homályába merül?