Magyarnak lenni jó
(A státustörvény üdvözlésére)

Felhők árnyéka ül ezer éves tájon,
halk sóhajunk fakad elnémított szájon.
Szép magyar hitünket vad viharok tépték,
kilencven rút éve tart már a sötétség.

Végek bástyáira vitézül kiállva
másokért ontottuk vérünket zihálva.
Trianon parancsa mégis nyakunk szegte,
álnok vesztőhelyén szegeztek keresztre.

Jöttment zsarnok hada, idegen szó, törvény
uralkodik rajtunk ősapáink földjén.
Bár sorsunk a csapást bőkezűen mérte,
parazsat őriztünk, megszenvedve érte.

Szükségünkben mások gyakran megtagadtak:
legkisebbik fiú, maradj csak magadnak!
Mostohatestvérnek ideje már lejárt,
davaj Tavaris, a magyar bazár bezárt!

Kemény telünk után a dolgunk temérdek,
új tüzei gyúlnak a régi reménynek.
Köré gyűlnek most mind, akik még akarnak,
kezet nyújtott ismét magyar a magyarnak!

Szittya népünk dalát újra hittel fújja,
s visszhangzik Kárpátok büszke koszorúja:
A rónán, „ott, ahol zúg az a négy folyó”,
Árpádnak vérei, magyarnak lenni jó!