Adyval az Astoriában*

Megszomjazva, ingben, glóriában
Iddogáltam az Astoriában.
Született ott egykor számos ének,
Hirdetője Ady szellemének.
A harmadik öblös krigli után
A tollamért nyúltam én is sután.
Sörös múzsám habos csókját bírva
Verset róttam egy kartonpapírra.
S míg a korsó mélyére meredtem,
Buzgón rímes sorokra eredtem.
Elindulva szép ábrándos szálon,
Az ihlettel együtt jött egy álom.
Sarkig nyílt a kávéházi ajtó,
Hangoskodva lépett be a Sajtó.
Fölfedeztem a szerkesztők között
Adyt, ki épp bohémnak öltözött.
Asztaluknál hevesen csevegtek,
Ettek, ittak, s nagyokat nevettek.
Élvezve az ingyen komédiát,
Fél Várad ott vedelte a piát.
Hála a jó homoki boroknak,
Éjfél után hazatántorogtak.
Ám törzshelyén maradva a mester,
Írogatott csendben, hanyag testtel.
Befejezte ékes művét éppen,
Amikor az asztalához léptem.
Arra kértem, olvasná el versem,
Alázattal jó pezsgőt rendeltem.
Izzadtam, és forgott már a plafon,
Míg nagy szeme átsiklott a lapon.
Rám nézett, s a poharamba töltött,
– Elteheti – mondta – amit költött!
– Annyira jó? – néztem a sorokra.
– Ó, barátom, – felelt vigyorogva –
Keménypapír! Eldobni ezt vétek,
Pohár alá jó lesz alátétnek!

* A nagyváradi Astoria – az egykori Emke kávéház – Ady törzshelye volt a „Pece parti Párizsban”.