:
A rezgőnyárfa félelme
Csendben elhagy - sejtem én már régen -
Kitagad a szívéből a nyár.
Gyászos felhők vonulnak az égen,
Lelkem is egy nagy, sebzett madár.
Gyöngyként fut le sós-keserű könnyem,
Eltűnődve az est árnyain.
Imádkoznak ólmos köd-közönyben
Égre nyújtott csupasz ágaim.
Bénán állok itt a partszegélyen,
Tündérkertem rútul elvadult.
A fagyhalál csontos ujját félem,
Nem véd meg a délibábos múlt.
Madárdallal messze szállt az álmom,
Csúfot űzött a vén ősz velem.
Tavasszal tán újra megtalálom,
Ha kiújul ezer levelem.
2011. 09. 30.
(78 szó a szövegben) (1031 olvasás)
