Szilágyi Ferenc Hubart:

Egri kaland

Eger híres tornya - szárazföldi fárosz -,
óváros szívében karcsú minaret.
Ünnepi pompával örvénylett a káosz,
rezesbanda vonult, s harminc mazsorett.

Száz színes programmal ékes fesztiválra
özönlött a tömeg, majdnem eltiport,
készülve koncertre, ingyen utcabálra,
pecsenyét fogyasztva, édes egri bort.

Míg faltam a zsemlét, mustáros kolbászom,
addig se teljen az idő hiába,
gondoltam, e török csodát én megmászom,
keskeny lépcsőjén kerengve csigába.

Kösse fel nadrágját, kit a sors ide vet!
Ólomból volt tán a két lábam, holott
kurtaszoknyás leány fölöttem libegett,
kezemben már a kolbász ágaskodott.

Buzgón kapaszkodtam botor vágyam után,
mint kinek fejébe szállt a bikavér,
nyomultam, én kóbor, vénülő donhuán,
tudva, hogy a restnek nem terem babér.

Küzdöttem vitézül - önmagamhoz mérten -,
de átkos tériszony vett rajtam erőt…
Így, földi valómba csendben visszatértem,
feladva a látványt, feledve a nőt.

2012. 01. 05.