Szilágyi Ferenc Hubart:

Esti látogatás

Jaj, de régen volt már, édes jó anyám,
mikor szemed napként fényét szórta rám,
szellő simogatott - két puha kezed -
kincs voltál nekem te, aranyfedezet.

Egem koronáján fényes, drága ék,
gyermekszívem érted ma is lázban ég.
Szomorú voltál, ha engem bánat ért,
s boldog, hogyha hoztam zsendülő babért.

Együtt szövögettünk merész terveket,
kalandoktól óvtad konok gyermeked.
Vágyaim hajtottak, beláttad talán;
de sokszor vártál rám, édes jó anyám!

Magamban merengek, emléked úgy fáj;
alkonyat hamvába lankad már a táj.
Anyák napja volt ma, de lám elszaladt…
Sírodhoz igyekszem röpke perc alatt.

Csak én, hűtlen fiad - meg egy szál virág -
kit fel nem oldoznak elmondott imák.
Csillagszemed fentről fényét szórja rám,
már megint elkéstem, bocsásd meg anyám!