Kihunyt a régi tűz, az éj ködöt szitál, dereng a lámpafény, sötét a macskakő; köhint a kósza szél, a fák között zihál. Parányi most a lét, de árnya nagyra nő.
A hitre szűk e test? Avagy felold a tér? Megáll a vén idő a járdaszegleten. Talán a félelem szavára zúg a vér, a lelki otthonom kis ablakát lesem.
Találgatom csupán, a béke hol lakik; az elme nyugtalan, ha néha elmereng. Hiába vonzaná a vágy az ablakig, ha ott a félhomály, a kétely árnya leng.
