Pengő érc voltam én, szikár - hatvan tél edzett, s annyi nyár. Szemparazsadtól, drága nő, felizzok, mint a lávakő.
Olvassz magadba, légy mohó tüzes szerelmi vágykohó! Régi álmok mögött a cél: arannyal ötvözött acél.
Vad tűzfolyó e nyers gyönyör, útjából mindent elsöpör. Nem bánom, hogyha felsebez, s a száraz fűből pernye lesz. Vajúdva ég az őszi ág, így születik az új világ.
