Fut az idő
Szilágyi Ferenc Hubart:
Fut az idő
Vágyálom ül ezüstszálon,
mint bogár a pókfonálon.
Áthullik ám idő után
a feledés hálólyukán,
mert az álmok múló dolgok,
amikor az ember boldog.
Elvérezve víg tusákon,
így tűnt el az ifjúságom.
Lenyomata mégsem veszett,
őrzi kegyes emlékezet.
Múltam bevett erőd, várrom
ezerarcú Temesváron.
Meg-meglegyint ódon szaga:
magyar fiú, újonc baka
élt át lelki kataklizmát,
pucolt sáros román csizmát.
Sokat álltam ám a vártán,
de vasárnap szép lány várt rám.
Park csábított, sétány, sok fa,
arra jártunk kézen fogva.
Harmonika szólt a parton,
csókkal búcsúzott az alkony.
A régmúlté az az emlék,
hatvanhárom voltam nemrég.
Hívogatón néz a Tejút,
de még mindig eszembe jut
- bár az idő emléket metsz -,
ha elmegy egy szerelmespár:
"öregfiú, húsz éves már
sosem lehetsz!”
|
|