:
(Éles kés a szívembe
édes balzsam lelkemre)
Féltem tőle,
de jöttét vártam
a változást,
a Végtelent vágytam
nem tudtam, hol van,
de körötte jártam,
belekarcolva ott volt
a karmánkban,
néha némán
a nevét kiabáltam,
egy napon rátaláltam,
-két nap jutott
semmi és minden
megmutatta arcát
a Megismételhetetlen-
fogadtam, ami jött,
s engedtem, aki elment
átsuhant rajtam
-rezzenő csodasólyom-
beborított
gyöngyházfény
izzó parazsával
(éles kés a szívembe
édes balzsam lelkemre)
összeért utunk,
szívünk, a szánk, a bőrünk,
szikrázott és tündökölt
a Végtelen
fogadtam, s elengedtem
élek hát a Nélkülevalóságban
új utakra térek
füvek, fák, folyók,
testvéreim
belülről izzó maradok
örökre
veletek táncolok,
fényben fürdik
forró szívem
tágas az ég, a lét
s a messzi réten-
bíbor rétemen
csodasólyom hasítja
lángszoknyám
s madármagam
majd felsikolt
fájdalmas gyönyörében.
S feltündököl az örök Végtelen.
(91 szó a szövegben) (1050 olvasás)
