Cím: A bábok(novella)
Szerző: Francesca3 - Bombicz Mónika
(04-08-2012 @ 12:42 pm)
:
Giulio bábszínházát mindenütt mérföldekkel megelőzte a híre. Ahová csak betette a lábát, felbolydultak az emberek, felpezsdült az élet, felkavarodott az állóvíz, régi ügyek oldódtak meg, bolyongó vándorok tértek haza, szétszakított szeretők találtak újra egymásra. A gyerekek csapatostul rohantak a nyomában, követték egészen a főtérig, ahol felállította egyszerű, kis paravánját, ami a fáklyák fényében pazar látványt nyújtott, s valahogy jóval nagyobbnak tűnt, főként akkor, amikor megjelentek a bábok. Ilyenkor a legflegmatikusabb emberek is felhördültek, mert a bábok olyan megjelenítő erőt sugároztak, amit sehol máshol nem lehetett tapasztalni. A megszólalásig élethűek, gesztusaik pedig egészen káprázatosak voltak.
Giulio marionettekkel dolgozott, s úgy tűnt, több embert is foglalkoztat, ezeket azonban még soha senki sem látta. Több rejtély is körüllengte a bábszínházat, például az, hogy az egytől-egyig nőies arcú bábok az előadás során különböző nyelveken szólaltak meg, s egy hang „szinkronizálta” őket. Ezt végképp senki sem értette, de elsiklottak fölötte, mert kárpótolta őket a semmihez sem fogható mágikus hangulat, ami bevonta pár napra a helységet, ahol épp fellépett a társulat.
Giulio csakis este tartott előadást, belépő nem volt, de egy kihelyezett kalapba bárki belátása szerint dobhatott pénzt, gyűlt is rendesen. Egy kordon jelezte, mennyire közelíthetik meg a színpadot a nézők. A paraván két oldalán fáklyák lobogtak, s színes lampionok libegtek a szélben. Az előadott történetek édesbúsak, szívbemarkolóak, lélekemelőek, néha csaknem giccsesek voltak, de ez utóbbi senkit sem zavart. A közönség mindig lélegzetvisszafojtva, tágra nyílt szemmel figyelte az előadást. Giulio utánozhatatlan varázslatot tudott teremteni, ez kétségtelen volt. Giulio nem tervezett előre, improvizált, a történet kimenetelét az adott hely hangulata, a csillagok állása, és még sok minden befolyásolta.
A bábművész már szinte egész Európát bejárta, a jó öreg kontinens számtalan helyén kápráztatta el az embereket. Ezen a napon hajnalban egy közép-kelet-európai kis országba érkezett, melynek lakói különösképp hajlottak mindennemű önpusztításra, világelsők voltak az öngyilkosságban és az alkoholizmusban például. Egy nyugaton fekvő kisvároskában lépett fel elsőként. A hely egy ékszerdobozhoz hasonlított, macskaköves utcáin az ősi legendák és tragikus szerelmek köde lebegett. Giulio nagyon kimerült volt, minél előbb pihenni akart. Hiába élt a huszadik században, ő még mindig amolyan ekhósszekérfélével rótta az utakat, így persze szinte mindenütt megállt, s tartott is előadást.
A bábosról senki sem tudta, hány éves lehet valójában. Hófehér szakálla, haja volt, fekete kalapját mélyen a szemébe húzta. Sokan azt állították, hogy közel van a kilencvenhez, de olyan is akadt, aki esküdni mert rá, hogy elmúlt száz. Mindenesetre senki sem tudott biztosat. Amolyan magányos farkas volt, se családja, se kutyája, macskája. Szeretőt minden városban talált. Mindenütt akadt egy szenvedélyesebb özvegyasszony vagy magányos dáma, aki elolvadt, ha meglátta Giulio kortalan alakját, amit ráadásul körüllengett a misztikum, s sok nő esztelenül képes behódolni az ilyesfajta kisugárzásnak, anélkül, hogy látná a valóságos embert. A bábosnak feketén izzó szeme volt, emiatt nemzetiségéről is sok vita esett, az arabtól a cigányon keresztül az indiánig mindent el tudtak képzelni az avatottabbak. Az asszonyok tehát repkedtek körülötte, mint a tűz körül a lángtól alélt lepkék, főleg akkor, miután megkóstolták a saját maga készítette gyümölcslikőrét.
A kisvárosban számtalan gyönyörű asszony élt, ez az ország amúgy is híres volt arról, hogy itt élnek a legszebb nők a világon.
Az esti előadás idejére megtelt a mozaikkövekkel díszített, évszázadokkal ezelőtt épített, reneszánsz hangulatú tér. Telehold volt, így még különösebb volt a fények játéka. Az utcai lámpákat eloltották, mint a tűzijáték alkalmával, s a tér egy pillanatra teljes sötétségbe borult, csak a hold sápadt fénye derengett. Ilyenkor mindenki mozdulatlanul megállt egy pillanatra. Néhányan halkan sóhajtottak egyet, hangjuk belesimult a szellőbe. A fények immár kigyulladtak, a fáklyák fénye fellobbant, s a közönség szájtátva figyelt. Keleti hangzású zene hallatszott, s a vörös bársonyfüggönyt széthúzták a paravánon. Megjelentek a szereplők, a Nap, a Holdasszony, a Tűztündér s a gonosz boszorkány. A történet végeláthatatlanul hömpölygött, tele volt szenvedéllyel, szerelemmel, gyűlölettel, a zenei aláfestés magával ragadó volt.
Az előadást hatalmas tapsviharral jutalmazta a lelkes közönség.
A paraván éjszakára a téren maradt, s a halvány holdfényben olyan volt, mint egy elhagyott kastély. Giulio természetesen a mai estét sem töltötte egyedül. Egy fiatal nő jött el hozzá, egyetlen szót sem szólt, belépett a férfi lakókocsijába, behúzta az ajtót, odalépett hozzá, és szájon csókolta a férfit. Giulio töltött neki gyümölcslikőrt egy apró kristálypohárba, és csillogó szemmel nézte a nőt, akihez foghatót még ő sem látott. Dús, fekete haja a derekáig ért, szeme zöld volt, tele sárga pettyekkel, szája rubinpiros, szemöldöke összenőtt. Termete nem volt hibátlan, de valami rejtélyes kisugárzása volt, ami rabul ejtette az ember szívét, s heves sajgást idézett elő. Giulio régen volt nővel, most zabolátlan vágyat érzett, hogy a magáévá tegye. A legtöbb esti partnerével csak likőrt kortyolgatott és társalgott. Átkarolta a nő derekát, és tenyerét az arcára fektette, tapasztalatból tudta, hogy az ilyen szilaj asszonyok azonnal lángra lobbannak ettől. Úgy történt, ahogy gondolta, a nő mélyet sóhajtott, egészen belülről jövőt, és a karjába omlott.
Egy hét múlva Giulio bábszínháza egy szerb falucskában lépett fel. A bábok közt egy új arc tűnt fel, magyarul beszélt, fekete haja volt, szeme zöld, sárga pettyekkel.
(820 szó a szövegben) (951 olvasás) 
|
