ebben az őszi aranyzuhatagban
a megtört, elcsüggedt
élőholttá keseredett
emberek közt
téblábolva
s valami fényt, reményt
édes-Igazat keresve
ebben az őszi
aranyzuhatagban
ahogy a fák, mint
eleven Fohászok
a szélben nem hajlanak
rádöbbensz
hogy nem lehet másokra várni
csak élő fáklyaként
belülről izzva
meggyújtani
vihart kavarni
s indulni
Új utakra
hinni, remélni
semmitől se félni
a Végtelent ostromolni!
ebben az őszi aranyzuhatagban
tán mégis érdemes,
s jó élni Uram
