legmélyembe zártalak
homlokodon az anyajegy
tekintetedben az alkonyi meleg
félszeg mozdulataid
érdes puha érintésed
rekedtes bársony hangod
szemrebbenős hazugságaid
a makacs elutasítás
hogy neked ne segítsenek
és Téged ne dicsérjenek
piszkos rabszolgamunkád
s bohém művészlelked
közt az ellentmondás
néma nevetésed
dühös magadbazuhanásaid
az állandó bűntudatod
a kisfiús férfimosolyod
örvényes omló ölelésed
tovább nem sorolom
mert végtelen a lajstrom
Isten amikor teremtett
rám gondolt tudta jól
megtalállak s legmélyembe
zárlak örökkön örökre
|
|