Elaludnék veled

levendulamezőn feküdnék veled
kacagnék amíg a tüdőm enged
mosolyogna rám búzavirágkék szemed
elfelejthetném, hogy a világ bekebelez

ott a mezőn összeérne szánk
szívünk egy ütemre verne,
felkelni onnan, jájj
mily nehéz lenne.

együtt néznénk a naplementét,
s gyönyörködnénk benne
szívedre hajtanám fejem
s a puha álom is ott érne.

átálmodnám magam egy kedves világba
hol minden boldogságunkat szikrázza
vissza az égből a tájra.

s mikor az álomból felébredek,
a lilamezőn melletted fekszek.
vonásaid kisimultak, boldog vagy tudom,
én is, hisz melletted nyughatom.

(2011-06-28)