Egy éj veled

Egyetlen éj volt csupán,
ennyit szánt nekünk a sors,
hogy jó legyen, hát gondoskodtunk róla. 

Mikor a szánk először összeért,
mát tudtam nincs megállás,
ma minket nem választ el más.

A sötétben mohón érintettél,
csókoltál, én pedig boldogan
szinte epekedve viszonoztam azt.

Harangozás nem zavarta világunk,
faltuk egymást, másra sem vágytunk.
Ki tudja hányat kondult az a harang,

míg te meg én alámerültünk a bujaság
bíborvörös-fekete mélyébe, csak
órákkal később pihegve eszmélve.

Ami azon az éjen történt,
itt él bennem örök képként,
s minden pillanatban beleborzongok.

2011-09-18