Ha csak egy pillanatra is, de újra magam mellett tudlak: elékeim csalóka darabjaiból összeraklak, hogy ne legyek egyedül. Megyannyi
elküldetlen levél várja örök kárhozatát, sosem írom már le újra azt az egyetlen szavacskát. De most, hogy Te-látomást eszkábáltak emlékeim, könnyebb a kegyetlen
elválás. Suttogom a semmibe: Szeretlek Kedves, válasz persze nem jön, de így jó mégis. Látni már nem látlak, de bennem élsz, néha elő kell törj, hogy öleld, simogasd a lelkem...
