:
Sötét bika patája dobbant,
s hullám kelt a tengeren. Jaj!
Szennye hullt szűz hajadonra.
Mivé lett szép, szabad szellemed?
Megroppant büszke gerinced. Jaj!
Fekete víz, fertő, rettenet.
Ömlik a mocskos ár, s eközben
üszkös templom udvarán, jaj,
levert kereszt fekszik megtörve.
Semmirekellő, rongy emberek
nyálcsorgatva röhögnek. Jaj!
Tort ülnek Európa felett.
„Sátán gonosz fattyai egyre
szívják apadó vérem. Jaj!
Uram, meglásd, elbukom egyszer.
Temetetlen tetemem felett
káráló holló suhan. Jaj!
Meglelem végtisztességemet?
S ha elbukom, mi lesz a fejfám
Krisztus keresztje helyett? Jaj!
Lesz-e, ki emlékezik reám?
Nekem vajon sírgödröt ki ás?
Ki földet hátamra hány? Jaj!
Ki lesz az, ki értem mond imát?”
Leánnyal a hátán a bika
messze száguld az éjben. Jaj!
Lesz-e, ki móresre tanítja?
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
hitedben addig hagyj meg, jaj,
míg tartjuk magunk a végeken!”
Pécs, 2016. február 17.
(109 szó a szövegben) (222 olvasás)
