Mennyire vártam, hogy körülvegyen a csend! Olyan békés volt minden. Rezzenéstelen vett körül, szinte átölelt. A hangok finoman érintettek, suttogás. Mintha semmi sem akarta volna megzavarni ezt a nyugalmat, ami bennem volt.

A halk, távolból érkező út zaja, a hozzám közel hallatszó tücskök cirpelése, a szinte alig érzékelhető mozdulatok erősítették bennem az érzést... Mennyire vágyódtam a hangod, az érintésed, az elérhetetlenséged, a titokzatosságod után... Ez volt maga a fájdalom!

Talán mindig is ez voltál. Vágy, a beteljesületlen, csak egy akarat, ami addig izgalommal töltött el, amíg távol voltál... Csak egy gondolat!

Ne törd meg a csendet, a testi vágy nem ér fel a kívánással, a képzelettel, távolsággal... Ez csak egy érzés!

Ismeretlen voltál, de nem idegen. Elképzeltem a nevetésed, a gúnyos fölényed, a rossz modorod... Ez volt a minden!

Lehetsz bárki, számomra az maradtál, aminek elképzeltelek. Kedves és szeretni való, érzékeny olykor és ... azt már tudom!

Egy gondolat voltál csupán, ami sokkal több, mint a valóság. El akartál érni, de nem lehetett!

Maradj meg nekem, aki voltál, a férfi, akit elképzeltem, a vágyódás, ami ha fájt is néha, de szükségem volt rá... Még!

A testi örömök nekem mást jelentettek. Ha nem kísérte volna szenvedély, hamis, üres.

Tudom, hogy te ezt nem értetted meg. Akkor is kimondom. Mert ezek az én érzéseim voltak. Már csak egy emlék.

Van az úgy, hogy két ember számára minden különböző. A szavak, a mozdulatok, a gesztusok is mást jelentenek és az ember csakis azt tudja értelmezni, amit a saját szubjektuma sugall.