Nem fogom hosszú lére ereszteni. Nem akarom sokak türelmét próbára tenni. Az enyém már éppen elég, ha elveszett. A tűrőképesség határát súrolom. Aki úgy érzi, hogy ne tovább az időben szóljon, talán felülírom a történelmet számára, de a magam számára megváltoztatni nem áll szándékomban, lehetőség híján képtelen is lennék rá, talán most már nem is akarom.

Folytatom, hiszen mi változott ez alatt a pár óra alatt. Én még mindig itt vagyok. Vajúdok, mint azok, akik még mindig hisznek valamiben, de nem értik, vagy csak szeretnék. Mert nem akarják tudomásul venni, hogy mások meg másként gondolják. Nem. Nem lehet másként gondolni, vagy ha igen, akkor annak következményei vannak, lesznek. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Jelen esetben annak, hogy valaki másként képzelte, és ez lett a következménye. Kíméletlen és már ne lepődjön meg senki sem ezen, de lélektelen is egyben!

A kiváltó ok, és az okozat!... Az előzményeket ismerve, olvasom tovább a párbeszédet. Vonja le belőle a következtetést az, aki még úgy gondolja ennek az egésznek, amit egy emberrel meg lehetett tenni, van e egyáltalán valami használható, kézzel fogható, elérhető célja, értelme, ki az, aki ebből jól tud kijönni? Mert erre megy a játék. Ezt már én is felfogtam.

Mint ahogy azt is, hogy ami nem megy, nem szabad erőltetni. Van egy élethelyzetem, amin, ha akarnék sem tudnék változtatni, ahhoz meg kellene magam erőszakolni. De ez csak egyik része a dolognak. Tudja meg már az is, aki lehetetlent kívánt, velem kezdett, merre van az arra?

Valami kötődés csak fűzött ehhez a palihoz, ha ennyit foglalkozom vele? Induljunk ki ebből, és ehhez képest lepődjön meg, aki ...

"- Zsuzsika! Legalább még egyszer legyél az enyém?! Kérlek???? (Ebben a pillanatban tudtam már, ha legalább egyszer?... akkor már többször is volt köztük valami. Hát nem vagyok én hülye?)

- Nem és nem. Szeretek veled beszélgetni, szexpartnert nem keresek. Voltál már itt! (Igen?)

- Igen voltam, és ne félj odatalálok!?

- Előtted volt a lehetőség, bár én akkor is mondtam neked, hogy pécsi barátot keresek

meg is találtam és az nekem bőven elég. Igen, mert te csak barátnőt kerestél és nem olyat aki hozzád költözne.

- Igen én akkor is szerettelek volna, de te elutasítottál! Pedig a házam a tied lehetne! (Ezen a ponton úgy éreztem a nyáladzás, a csiga, aki maga után kondenz csíkot húz kutya füle ehhez a palihoz képest. Lehetetlenség leépíteni. Ez a nő mindent megpróbált, de nem járt sikerrel. Hogy miért, azt neki kell elsősorban tudnia. Mint afféle nő, bevette ennek a palinak a süketelését, a hülye dumáját. Még hogy háza van? Háromszobás és azt rá íratná? Ha valaki, én tudom az egérszaron és a döglött legyeken kívül, ami még előző évről leledzik ott fenn az üres szobáiban, semmi mása nincs. Még hogy feleségül veszi? Még el sem vált a szerencsétlen. Ráadásul van egy lánya, kinek a háta közepére sem hiányzik. Talán majd ha feldobja a talpát.)... de olvastam tovább.

Hosszúra nyúlt ömlengés után azt a következtetést vontam le, hogy minden hiába, mert ez a pali vagy nem ért a szóból, vagy csak és kifejezetten erre hegyezett ki mindent. Hiába volt az ellenvetés, az ész érvek, ami az ellen szólt, hogy közöttük bármi kapcsolat szóba jöhet, lepörgött róla, mint a viaszról, továbbra is csak nyomult. Semmit nem kihagyva. Mígnem a nő besokallt.

- Te most komolyan belém zúgtál, vagy mi van? egyszerűen nem értelek - kérdezte.

- Igen, nagyon szeretlek!

- És mi történt így egyszeriben?

- Mi történt? Hát te vagy az igazi! Voltunk vagy 3x együtt!?

- És akkor mi van? 2 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez így legyen? Tisztára hülyeségeket csináltam, nem ismerek magamra... ráadásul veled csaltam meg...

- Miért? Nehogy már bűntudatod legyen! Naaa!??? Nem csak velem!? Azzal a pécsi barátoddal is!...

- Nincsen. Legalább bepótoltam az elmaradt kihagyott 5 évemet, amit sex nélkül éltem.

- Na erről van szó!

- Ő még most is a barátom, és csak 1 kell nekem, utálom a párhuzamos dolgokat, mert az sosem vezet jóra. Csak vitát szül. Belefáradtam. Sosem volt ez az én stílusom.

- Hát így igaz!... (Mintha az égvilágon semmivel sem próbálta volna elhárítani, folytatta tovább!)

- Legyél az enyém!" (Eddig az idézet.)

A képmutatásnak, a másik semmibe vételének egy olyan képmása rajzolódott ki előttem eme párbeszédben és a folytatásában, amit már nem volt gyomrom bevenni, és nincs szándékomban megosztani, ami még ez után jött. Elkönyveltem magamban, hogy egy olyan embertípussal kellene felvennem továbbiakban a harcot, akiben szikrája sincs a tartásnak, a becsületnek, és csak egyetlen cél vezeti, hogy leigázzon, letörjön minden ellentmondást.

Végkövetkeztetésként csak annyit tudtam levonni magamnak, végére érve ennek a fontos "tanulmánynak", hogy semmi okát nem szolgáltatta ez az ember, hogy felmentést adjak minden további cselekedetéhez, hogy egyáltalán mint embert valahová is elhelyezzem? Értem, tudom az okát, de ha a céljainkat nem lehet másként csak ilyen elvetemült módon elérni, akkor hol marad az ember? Hol vagyok én?

(A barátnője voltam két éve már ennek a férfinek, és egy véletlenül vagy szándékosan nálam nyitva felejtett facebook beszélgetést olvasva adta apropóját ennek az írásomnak. eme tanulságos tartalommal.)

Folyt.köv.