Kifogtam egy nagyképű, nagypofájú önimádót. Akinek akkora az egója, amekkorával a mása kisebb. Ilyen típussal még nem találkoztam korábban. Úgymond normális férfiak voltak az életemben, de most így utólag mérlegre tettem az egyiket, a másikat, a személyiségüket és arra a következtetésre jutottam, ez az ember nem normális.

Miközben olvasom, mert hiszen itt van előttem nyitva a facebook, ezzel a kis nővel való csevegését, nyilván akarta, hogy lássam, amikor elment tőlem, máskülönben miért hagyta volna nyitva? Mivel lehetne mással magyarázni, nem tudom, hogy ez a "párbeszédben" magát "virtuóznak", "kápráztatónak", "művészien jónak" titulált muksó vajon mégis mire gondolhatott, amikor hazamenetele előtt kikísértette magát velem a kocsijáig, nyomott egy puszit az arcomra, "húsomnak" nevezett kivételesen és nem "Na szia öreglánnyal" köszönt el tőlem, én meg még integettem is neki a két tartalmasnak, még csak nem is szokványosnak, nevezhető együttlétünk után, hiszen a kutyája is vele volt,... hagyja, hogy ilyen módon lelepleződjön? Nyitva felejtve nálam a faceboot, mintegy köszönetképpen?

Hitetlenkedve olvasom tovább a párhuzamos kapcsolatát. Miután időben is könnyen behatárolható volt, hiszen a hivatkozások a szövegben arra utaltak nem régi, pár hónapos csevegésről van szó. A tartalmat illetően egyre érdekesebb részek tűntek a szemem elé. A huszon-egynéhány oldalt kitevő párbeszédből lassacskán körvonalazódott, meddig jutottak el egymással? Nem kellett sokat töprengenem azon, hogy párhuzamos kapcsolatot folytatott. Visszaköszöntek a jelzői, amiket nekem is alkalmanként elejtett olykor-olykor hangulatváltozásai során esténként, reggelente, nap közben, unalmában. A távolságot leküzdendőn még egyéb intim testrésze mutogatásától sem visszariadva! Huhh. Sikerült magam jól felhúzni.

*

Pár óra sem telt bele, mire a vásárból is hazaérkezett, hiszen vasárnap volt. Mint humorosan mondani szokta nélküle "vásár sincs"... aztán egyszer csak megszólalt a mobilom. Amit nemrég tőle kaptam "nagylelkűsége" jeléül, megjegyzem a két év alatt most először kaptam tőle valamit. Ezt a csecsebecsét, aminek nem is igazán tudtam örülni, hiszen az enyémtől megszabadított egy tolvaj "jóakaró" úgymond már lemondtam arról is, hogy valaha pótolni akarom. No mindegy. Pár ezer forint ráfordítással már működőképessé tettem a Vodafonon keresztül. Hálámat elég bőkezűen honoráltam akkor és az után. Nem véletlen, hiszen kihúztam ismét a bajból mint "jó barátnőhöz" illik nem először segítettem rajta. Hálás is volt érte.

- Szia Drágám! Miért nem veszed fel a telefont, hiszen már többször is kerestelek!? - Több se kellett nekem - mert nem értem rá - és nyomdafestéket nem tűrő módon elküldtem abban a szent pillanatban melegebb éghajlatra, miután még mindig megpróbálta tagadni azt, ami fehéren feketén ott volt nyitva előttem, tudatva vele, éppen azt tanulmányozom.

- Milyen érdekes! Olvasmányos! - mondtam gúnyosan, ugyan még csak egy részéig jutottam el! ... majd lecsaptam a telefont.

Minden ízemben remegve az indulattól és attól, hogy még mindig hülyének és naivnak próbált nézni. Majd szétvetett a düh, de még ez sem tudott megakadályozni abban, hogy egy slukkra elolvassam mind a huszonvalahány oldalas ömlengését.