Ha valaki nekem egyszer azt mondja:

- Ne tedd!

- Nem tudod mibe vágod a fejszéd?... mert a nett tele van aberrált, abnormális fazonokkal.

- Képesek lyukat beszélni a hasadba, csak azért, hogy felfigyelj rájuk, és elérjék a céljukat,... persze elhallgatva minden negatívumot, nehogy eltérítsenek eredeti szándékodtól, hogy őket válaszd!

- Aztán, ha sikerül elhitetni veled, hogy ők mennyire "humorosak", "kedélyesek", "kedvesek", "odaadók", "tisztelik a nőt" csak te lehetsz az "egyetlen" a számukra,... milyen közel vannak hozzád, megadva minden elérhetőséget, (Skype... Facebook... E-mail... hozzá vezető útleírás... hrsz.) és te ennek a szövegüknek bedőlsz,... akkor elvesztél!

- Rád röppennek, hogy levakarni sem fogod tudni őket többé magadról!

De ezt nekem senki se mondta!!

Bár nem volt erős elhatározás a társkeresés bennem, hiszen az egyedüllét nem is jelentett számomra akkor még gondot, inkább csak amolyan unaloműző, céltalan, üres óráimat valami haszontalansággal kitöltő passzív ténykedés volt részemről,... mégis, amikor regisztráltam erre a társkereső oldalra, azzal nem számoltam, hogy a "nyomulás" elhárítására nem vagyok kellőképpen kiművelve.

Nagy meglepetés ért, amikor elsőre kikaptam "Amerikát"..., mert szinte mindennek az ellenkezőjét kellett megtapasztalnom - idővel - mint, amit magáról látatlanban, ismeretlenül elregélt. (Ma sem tudom megbocsájtani könnyelmű lépésemet!)...

Első gondolatom, amikor megláttam őt, hogy nem erre számítottam... De a kocka el volt vetve. Áldott jó szívemnek köszönhetően nem fordíthattam neki hátat. Ez a pasi mégis csak megtett annyi kilométert - nyugtatgattam magam. Nem futamodhatok meg már az elején. Hátha tartogat némi meglepetést. Hogy jönne az ki, ha most azt mondanám: "Bocsi..., én nem erre számítottam?"...

Minden, ami ez után jött "álmaim netovábbja"...

- Ne tovább! - mondogattam folyton magamban, valahányszor magányomban visszavonulva átgondoltam, keresve az okát, miért is vagyok még mindig mellette? Miért is nem vagyok képes elküldeni őt "melegebb" éghajlatra? Hiszen minden amit magáról elmondott elejétől a végéig hazugság volt.

Vajúdásaim, töprengéseim során rádöbbentem a szörnyű valóságra. Egyetlen igényemet képesek csak kielégíteni ezek az alkalmi légyottok vele. Az is, rengeteg energia, kevés élvezet. Ahhoz a kevéshez is egyedül én szolgáltatom a "megfelelő" körítést, hátteret, a legtöbbet a magam természetéből eredően. Először is tisztaságot teremtve magunk körül. Hogy ezen jó, vagy rossz tulajdonságom benne mit váltott ki, azt nem tudhattam, mert korábban mások is ezt művelhették? Számára ez természetes volt. Megszokhatta. Mindenesetre részemről megnyugtató volt az eredménye a hangulatom javításához.

- Hátha ez kell neki? - gondoltam. Egy házvezetőnő, egy takarító, mosogató, alkalmi "kisegítő"... De tévedtem, mert neki ennél több kellett! Az, amiből nekem is kevés volt!

Miután meggyőződtem róla, hogy neki nem elég, amit nyújtani képes vagyok, és amit igen, az is rengeteg energiámat, időmet emészti fel, nem beszélve az elszenvedett szóbeli sérelmekről, melyeket le kellett nyelnem "menet közben" alkalmanként tőle azért a kis "szükségletem" kielégítése miatt, kezdtem másként nézni az egész kapcsolatra. Eddigre már szinte frusztrált a dolog.

Megérezte, vagy megcsömörlött már maga is a rengeteg hazugságaitól,... a véletlen vagy a szándékosság a kezemre játszotta a megoldást. A bizalmamat amúgy már rég elvesztette nálam, csak egy megfelelő alkalom hiányzott ahhoz, hogy pont kerüljön ennek az értelmetlen kapcsolatnak a végére.

Leleplezte saját magát, vagy lelepleződött nem tudhatom? Mindenesetre beigazolódott a gyanúm. Utolsó együttlétünk alkalmával nyitva hagyta, vagy felejtette a Twoo társkeresőt, ahol alkalmam volt egy egész estét betöltően elszórakozni azon, hogyan veszi le sorban a nőket, egyedülálló asszonyokat, özvegyeket a lábukról ígérve fűt, fát, virágot... Szemlesütve, mert még én szégyelltem magam, az addigra már amúgy tapasztaltak miatt, szembesülve a hazugságaival, a "sármos" külső megjelenés mögötti "valósággal", a szövegével, mellyel annak idején engem is egy pillanatra bizonytalanná tudott tenni, cseppet sem szórakoztató műsora cselekvésre kényszerített és olyat tettem, amit percig sem bántam meg azóta sem.

Igyekeztem felhívni nem egy, de több "sorstársam" figyelmét, - ekkorra már minden dühömet és csalódottságomat nem rejtve, a következményekkel nem számolva kíméletlenül, amire a rendelkezésemre álló kevés idő lehetőséget adott - hogy kivel állnak szemben, amíg észre nem veszi a "kalózkodásomat"...

Észrevette!... És bármennyire is kellemetlen érintett, de ténykérdés, hogy a pontot a kapcsolatunk végére Ő tette azzal, hogy odatetoválta:... Neki "én" nem kellek! Majd kijelentkezett a Twoo-ról! Leegyszerűsítve ezzel egyszer s mindenkorra a továbbiakat.

A dolog pikantériája már csak egy. Ezek után a nélkül, hogy tudtam volna az okát, elfogadtam a döntését. Miért is gondolt egy percig is másra, többre, mint a végtelen megvetésemre, amit szavakban ki sem tudok fejezni?!

Ezek után ismét beregiztem a Twoo-ra, felfrissítve az anno ismeretségeimet és ma boldogan kijelenthetem: Szabad a pálya! Csak ki ne fussak az időből... Tudva, megtanulva, hogy egy új, hazugságoktól mentes kapcsolat mindenkit átsegíthet "átmeneti" gondjain.

Folyt.köv.