"A féltékeny ember a legszörnyűbb társ! Nem elég, hogy lelkileg éretlen egy emberi kapcsolatra, tehetségtelen szerető - aki ezzel tisztában is van - még arra is kényesen ügyel, hogy a társa mással se érezhesse jól magát... Menekülj, amíg nem késő... !" Ezt a véleményt egy olvasótól kaptam. Az idézet ide kívánkozott...

Nehezen jönnek a szavak... A feszültség, szinte „füllel” fogható… Érezni lehet a levegőben a vibrálást. Most mindketten hallgatnak… Hirtelen, szinte a semmiből feltör egy hang...

Megszólal a mobiltelefon… csengő hangja szinte harsog!

A nő gyomra összerándul… Eddig észre sem vette, míg a barátjával beszélt,… a mobilt az asztalon felejtette… Az éles hang ebbe a kettejük néma unalmas beszélgetésébe belesüvít… megtörve a csendet. A nő megdermed,… keze megremeg, miközben felveszi a telefont és rápillant a kijelzőre… Ujjai elkezdenek pötyögni. Amikor feltűnik a hívó fél, eláll a lélegzete …

A mobiltelefon csengő hangját a Skype másik oldalán lévő is hallja.

„Ki hív?...Vedd fel a telefont!... Ki az, mondd már?... Biztos az a pali!”… - kiált a hang.

A nő kétségbeesve keresi a szavakat, majd hirtelen ötlete nem túl meggyőző:

- Már megint ez a Szolgáltató… - feleli.

„Micsoda?... Az nem szokott hívni!... Nem igaz! – kiáltja a hang.

- De igen, a szolgáltató… az egyenleget közölte, meg valamit... Így szokta mindig – mondja a nő egyre kevesebb meggyőződéssel,… (honnan tudná, így szokta-e?)… de valamit mondania kell.

„Nem igaz! – kiáltja ismét a hang… Az csak sms-t küld, nem hív… A pasid az, biztos … a „?” barátod… Mondd már!... Ugye ő az?” – követeli a hang.

- Nem! – feleli a nő és kitart eredeti szándéka mellett, hogy nem mondja meg ki hívta… Közben már törli is… és kiiktatja a telefont.

„Miért kapcsoltad ki?... Kapcsold vissza!... Biztos hívni fog megint!... Kapcsold vissza!” – követeli a hang.

- Nem!…Veled beszélgetek… Ne zavarjon most senki – feleli a nő.

„Ki volt az?... Ne hazudj!... Mondd meg ki az, de azonnal! – követeli a hang.

(és a nő egyre kétségbeesetten töri a fejét, mit is mondjon?… aztán megtörik.)

- Az asztalosom volt… ezt teszi, mindig, felhív, ha éppen unatkozik… beszélgetni szeretett volna, biztos. Ennyi… semmi fontos… - magyarázza… (ami igaz is, mert így szokta)… - de a hangja nélkülöz minden meggyőződést… (Mégsem mondhatja meg az igazat?)

„Ugye mondtam, hogy hazudsz!” – kiáltja a hang.

- Nem, nem hazudok!... csak váratlanul ért… nem tehetek róla… tudja a számom…, valamikor megadtam neki,… biztos valami melót keres…

„Hazudtál!... Ő is megdugott?" –ordít a hang.

- Te hülye vagy! – kiáltja most már a nő is… Neked elment a maradék józan eszed… Persze ő is, meg mindenki, aki csak van… Igaz?… Mi vagyok én?... Csak felhívott ennyi,… de te mindent kiforgatsz…

„Kapcsold vissza!” – követeli a hang.

- Nem!

A skype beszélgetés megszakad.

„Végre!”– kiáltja a nő.

*

(Sajnos tudatában van az ember annak, hogy a féltékenység nem más, mint egy "betegség". Mégsem hagyott engem sem érintetlen... Bánták is a kapcsolataim. Ez az igazság. Egyszer kellett csak megtörténnie, soha többet nem tudtam bízni... persze ok nélkül nem lettem volna az... A múltból nem sokat hoztam magammal, de ez nagyon ott van. Milyen is az ember, hogy magát gyötri okkal vagy ok nélkül...!)