Igazán akkor ijedtem meg, amikor szinte kapkodva kényszerültem levegőt venni. Mit akar ez az ember tőlem? Csak nem az erejével akarja megnövelni az „önbizalmát”?... Kétségbeesve igyekeztem alóla kimászni, amikor már kiszorította belőlem szinte még a szuszt is...

Kértem, tegyen fel valami könnyű zenét. De, amikor teljes hangerőre tekerte, hogy még a nem létező csillárja is mozogni kezdett, no akkor nem irigyeltem a szomszédokat sem. A zeneszámtól nem, de a hangerejétől még az a rövid hajam is égnek állt. Na, gondoltam mi lesz, ha összefut a falu népe? Pedig még nem is kiabáltam.

Ekkor kértem, vegyen vissza a hangerőből és kérésemnek szinte azonnal eleget tett, de mintha megkönnyebbült volna... Pedig én még el sem kezdtem táncolni... Eszembe jutott a „lánctalpas, katterpilleres” sztorija. Bár attól ugyan nem kellett tartania, hogy kárt teszek a bútoraiban, ahhoz még hiányzott volna vagy negyven kiló, de ismerve ebbéli aggályait, mégis erőt vettem magamon és nem kezdtem el ugrabugrálni. Inkább nekem volt ettől kezdve félnivalóm, mert úgy jött felém, mint egy buldózer. Mértékletességre kellett intenem ismét, még mielőtt valami kárt tesz bennem, hogy elejét vegyem az összes többi következménynek, annyira nem is a bútorait féltve...

Szomjúságomra hivatkozva végre elengedett. Ebbe az is belejátszódhatott, eddigre már igencsak megszomjazott ő is. Kivonult a konyhába, kis idő elteltével egy kis tudatmódosítóval a kezében jött vissza, tánclépésben. Nekem is töltött egy pohár italt, mely olyan mértéktartóra sikeredett, hogy ettől még szomjasabb lettem. Kényszeredetten töltött még egy pohárral. – Sóher, gondoltam.

Ekkor elkezdtünk táncolni, hogy ez minek a hatására történt, arra már nem emlékszem... a zene, vagy a tudatmódosító, de meghozta végre a kedvem. No, ekkor jutott eszembe, hogy még a szemét se láttam, mert a szőrös melléhez szorította a fejem, amitől megint légszomjam keletkezett. Szinte csak úgy kapkodtam levegő után. És ahogy átölelt... azt hittem, összetöri a csontjaimat, amire viszont nekem is igen csak szükségem volt.

Pár perces tánc után, mintha leeresztett volna kissé. Korai volt az örömöm. Ekkor elsötétült előttem minden, mert lekapcsolódott a villany. Szerencsémre nem sikeredett elsőre beleültetnie, amitől fellélegeztem. Mondtam is neki: - ha fáradt vagy, inkább hozz egy sámedlit? - Jó. De miért kell nekem ahhoz sámedli, mikor erre is ráülhetsz?… Már megint elharaptam a végét... és ahogy ráültetett, egyszeriben kicsúszott a lábam alól a talaj, majdhogynem hanyatt vágódtam, mert ilyet még nem pipáltam. Eszembe jutott a Winetou lova... megint a sztorija, csak másként. Enyhe túlzással.

Felocsudtam. Mire egyik pillanatról a másikra kezdett vetkőztetni. Na, ekkor megint igen szomjas lettem, de mintha nem is hallotta volna. Helyette mezítelenre vetkőztetett és maga is megszabadult a ruháitól. Mi tagadás, régen voltam már férfivel. Hát miért is ne?! Egyszer élünk! Ezek után felkapott, és mint egy zsákot, ledobott az ágyra. Akkor gondoltam rá először, hogy ez a férfi engem meg fog erőszakolni?...Pedig én a nélkül is benne lettem volna. De nem úgy történt, hanem magára fordított. És akkor akarva, nem akarva elkezdődött az aktus. Olyan érzésem volt, mintha fordítva ülnék a lovon és fekvőtámaszokat csinálnék. Neki - gondoltam, jó volt, mert fura hang hagyta el a száját. Végre másodszor is letusolhattam a fürdőszobában és reggel nem kis meglepetésemre egy egészen más oldalamról közelített meg. Felülről. Mintha kicserélték volna... ettől a teljesen új módozattól mindketten megkönnyebbültünk… - Ennek a pasinak aztán van stílusa! – gondoltam. Csak nem ezért imádják a nők?

*
A cikkhez egy amatőr alkotótársam, alias Semsey I. "Csak egy tűzoltás volt (2)" sztorija szolgáltatta az ihletet…, engedelmével.