Kulisszák mögött (8)

Éppen ideje pontot tenni kapcsolata végére, ami nem működik - gondolta és vett egy mély levegőt...

Még vívódott egy kicsit magában, de már nem érzett semmiféle lelkiismeret-furdalást.

Pontosan három hét telt el az óta, hogy ki tudja hányadszor megfogalmazódott benne..., elege van a másodrendű szerepből. Nem ezt akarta eredetileg sem, hogy akkor kapja elő, amikor éppen nincs más a láthatáron. Egy mániákus nőfaló akadt az útjába, aki úgy váltogatja a nőit, mint más a fehérneműjét. Ehhez ért, semmi máshoz. A vére űzi, hajtja.
De őt valami egészen más sodorta az útjába. Társat keresett és helyette ezt kapta. Egy törpét, ráadásul kopasz is.

Mindig reménykedett ugyan abban, rosszul gondolja. Talán éppen benne van a hiba? Többet képzelt, gondolt magáról, mint ami. Aztán elhessegette ezeket a gondolatokat, mert tudta jól, nem adott semmi okot erre, nem volt semmi, amit ne tett volna meg akkor, amikor és ahogyan azt kérte. Kielégítette minden téren. Időbe tellett, míg lassan felismerte, hiába, benne soha nem fogja megtalálni, azt akit keres...

Éppen ideje pontot tennie kapcsolata végére, ami egy idő óta nem működik - gondolta és vett egy mély levegőt.

A szakítása hirtelen volt és rövid. Kereken kimondva azt, amiből elege lett. A férfi tudomásul vette a döntését, de el nem ismerte, hogy hibázott volna.

Tudta jól ezek után nem szabad arra gondolnia, ami a kapcsolatukban szép volt. Ha jót akar magának? El kell felejtenie minden áron, és csak azt a póker arcot maga elé képzelni, ami számára visszataszító volt mindannyiszor, ha az aktus befejeződött... Mennyire gyűlölte abban a pillanatban!... És egyébként is.

Hirtelen eszébe jutott a félbe szakadt beszélgetése a t. ...keresőn. Érezte... meg kell szólítania azt a másik férfit. Erősen hitte, hogy egyedül ő lesz képes megszabadítani a kétségektől. A korábban megszakadt párbeszédnek nem ő volt az oka, hanem a nő bizonytalansága, a nem kellő határozottsága. Ez a férfi akkor is nagyon akarta őt. Nem rajta múlott, hogy nem jött létre akkor a találkozás. Mindössze fél év telt el azóta.

Miután feltett egy ártatlan - Hogy vagy?... kérdést, csak remélte, hogy jelentkezni fog, ami meg is történt... Először semmit nem érzett... Egykedvűen kezdett el pötyögni... Felkeltette viszont az érdeklődését, hogy a beszélgetésük egyre inkább terelődik a testi kapcsolat témára... Most nem bánta. Ellenkezőleg. Kíváncsivá tette, mire fog kilyukadni a végére...

Nem sokat váratta a konkrét ajánlatával. Azt mondta:... - Olyan csodában lesz részed, amilyet még soha nem éreztél..., mert én masszőr vagyok. Egyre jobban felizgatták a férfi szavai, ahogy körülírta ezt a kérdést, kihangsúlyozva egy-egy részletet.

Benne csak egyetlen szándék fogalmazódott meg. Találkoznia kell vele, hogy egyszer s mindenkorra elfelejtse régi barátját. És ha ennek az az ára, hogy csöbörből vödörbe kerül, akkor is megteszi, ami ezzel együtt jár, amit ez a férfi kínál...
- Férfiak! - gondolta. - Ilyen az ő szerencséje! Nőnek született. Ez is, más is csak egyet akar! - Hát legyen. Mi a különbség? Még a neve is ugyanaz.

Vonzónak találja őt, hisz ezt elégszer kifejezte... A korkülönbség is csekély, a férfi javára. Hozzá képest fiatal. Nem tesz semmit? Hiszen nem a társa akar lenni?... De ahhoz, hogy a tervét megvalósítsa, el kell jutni odáig. El kell mennie hozzá. Azt már régen elhatározta, hogy a lakásába nem fog idegen férfit hozni...

A hely, az időpont nem volt ellenére. Szinte mindketten ugyanazt gondolták és egyszerre... még pár nap...

Közeledve a találkozás időpontjához az asszony észrevette, már nem a régi barátja, és a vele eltöltött élmények jutnak az eszébe, valamiért az háttérbe szorult..., hanem az egyre sürgetőbb és gyakran hangoztatott "csoda", melyben részesülni fog, és amit ez a férfi kilátásba helyezett... A nő nem hitt már az efféle csodákban, valamiért mégis felkeltette kíváncsiságát ez a leplezetlen és célra törő mohóság... Vajon mit jelent az oly sokszor hangoztatott ero massz?... - gondolta és már nyoma sem volt benne további kétkedésnek.
Ez a pasi tudhat valamit!?

Folyt.köv.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=34675