Ezért sem lepődött meg, amikor megszólalt a telefonja. A sógora hívta...

Miért ne cselekedjen valami jót, hasznosat, ha egyszer ezt kérik tőle? Nem vette áldozatnak, megoldhatatlannak, legfeljebb időigényesnek. Rá gondoltak mindketten, főleg a nővérének jutott elsőre eszébe, hogy ő is van a világon, nem valaki más. Eszébe jutott? Bizony sokat tett értük a múltban is. Nem volt most idő ezen gondolkodni. A korábbi sérelmeket félre kellett tennie, hiszen a testvére nagy bajban van, beteg. Ezt eddigre már tudta. Megtiszteltetésnek vette sógora kérését, hogy legyen a segítségükre, álljon rendelkezésükre, amikor csak szükségük van rá. Majd, ha hívják, és szólnak, akkor menjen. Menni fog.

Természetes volt a részéről, hogy minden sérelmet félretéve megtesz mindent, ami tőle telhető. Nem lehet szó fáradtságról! Mindenre, még a legrosszabbra is felkészült miközben várakozott.

A programját e szerint alakította át. Minden ráér - gondolta. Mit érdekli őt most a kert, ha ez a legfontosabb, hiszen bajban vannak ők, ketten. Neki pedig, aki még egészségesnek érezheti magát, segítenie kell! Rá van szükség! Ez az első. A testvéréről van szó, vagy mifene, meg a sógora is erre kéri?!

Nem semmi dolog azért ennyi év után, ha belegondol még az elhatározásuk sem, hogy lakóhelyet változtatnak, hátrahagyva minden kényelmet és pompát, egy csodálatosan berendezett házat, otthont hagyva maguk után, elköltöznek egy sokkalta szerényebb körülmények közé, annak minden procedúrájával együtt, ráadásul nem csak egy várost hagyva ott, hanem vissza a kezdetekhez, ahonnan egyszer elindultak? Becsomagolva szinte az egész életüket?

A sógora és a nővére, akiknek nagysokára végre benőtt a feje lágya, elég későn, ami azt illeti, végre belátták, hogy ebben a korban már nem számíthatnak többre, jobbra. Csak a biztonságuk a lényeg. Kaptak egy utolsó lehetőséget. Még talán pár évet, egy kis időt. Így mondták. Az sem lehetett könnyű, hogy e mellett döntöttek... Mi minden előzhette azt meg? Ez a szemében nagynak számított. Belegondolni is nehéz, mert ő maga erre nem lett volna képes egyedül, kilátástalanul a jövő elé nézve, a megszokottat feladva, másodmagával? Ugyan hogyan? Pénz és minden egyéb híján? Hová is? Nem ment volna. Neki nem! Nem, és nem.

De ismert annyit azért a sógorából, hogy nem adja alább, ha rajta múlik. Azt a kényelmet, amit ott az előző lakásukban megteremtett kettejük számára, és képes feladni, itt is meg fogja oldani. Csak idő kérdése az egész. Talán még nem késő!

Az az ember, aki belevetette szinte minden kreativitását, tudását és energiáját egykor a környezetváltozásba, most sem fog megrettenni, megelégedni azzal, hogy holmi lakáscserével oldja meg a problémáját...

Keresései során sikerült is kikapnia bagóért egy földszinti tégla lakást, egy másik városrészben, de kvalitását illetően magasan az előző városhoz képest. Pécs nem éppen kutya füle. (Ez nem csak a saját véleményem, ha egyszer ez a lakás, ami a céljaiknak, hátralévő éveiknek megfelel, természetes, hogy felújításra szorul és pedig minden szempontból. Nem kevés pénzébe és idejébe fog kerülni.)

Tudta, sógora nem fog kétségbe esni a látottakon. Nem először hozott fel a semmiből is valamit. Hogy honnan volt ez a képessége? Ki tudja? Kár is ezen gondolkodni. Volt és kész. Még annak ellenére is meg tudta tenni, hogy maga sem egészséges. Kevés idő volt arra, hogy többet is megismerje ebből a mindig tettre kész emberből, aki a semmiből képes volt valamit összehozni, ha nagyon akarta. Ne becsüld alá az embert!

Most csak egy számított. Az, hogy segíteni tudjon. Amikor kérik, a rendelkezésükre álljon! Nincs idő már arra, hogy régmúlt szarságokon rágódjon, amikor nem éppen előnyös oldaláról mutatkoztak meg számára e kényszerű rokonok. Kerekedjen már ezen felül! - mondta magának. Nem a saját, hanem a nővére választottja volt, és ehhez neki az égvilágon semmi köze nem lehetett, sem ráhatása. Ez nem az ő, hanem a kettőjük döntése volt.

(Mint ahogy az övé meg az, ha mindezek után, ami történt többet nem akarja ismerni őket. Mi történt? Mi változtatta meg a véleményét velük kapcsolatban ilyen rövid idő után? Ki tudhatja? Egyedül ő.)

*

A szomorú persze ebben az egészben az, hogy a legnehezebb pillanatokban is az emberi gyarlóság győzedelmeskedik mindenek fölött, mint ahogy a múltban, úgy a jelenben is. Egyszer, többször már behúzták a csőbe mind a ketten. A természetet nem lehet, nem tudja az idő felülírni, megváltoztatni. Az volt, van, még most is, a legnagyobb bajban. Képes a jó szándékot megváltoztatni, az ellenkezőjére fordítani, ha a dolgok úgy kívánják, ha valakinek a sorsa jobbra fordul a régit már el is felejtette? Vagyis a dolgok megismétlődhetnek? Bizony meg!...

Leegyszerűsítve a kérdést, szükség volt rá, és kész. De csak egy bizonyos cél érdekében. Erre gondol! Tudnia kellett volna? Már tudja. Nem volt szép tőlük! Egy újabb csalódást okoztak vele, amit megint az ő torkán nyomtak le, mint egykor régen tették, és azt is megmagyarázták.

Mi számít, ha már semmi sem?