Jönni fog magától!...

Még tudom, és erőim teljében,
gondolataim képességében,
van egy kis időm még, elképzelésem.
Tisztában vagyok azzal, leéltem életem legjavát,
kivettem belőle a részem,
nem voltam sosem tétlen, telhetetlen, tehetetlen,
csak annyit kértem,
mi nekem járt, - legalábbis így érzem.
Nem vagyok adósa senkinek,
mit kaptam visszaadtam,
éppen eleget.

Ne sürgesd az időt, jönni fog magától!

Ugyan mit is kívánhatnék tőled jobbat,
többet, mint magamtól sem adhattam.
Talán megbocsátják az égiek, ha eljő az idő,
mit meg nem adhattam.
E három kívánságom, egyetlen hívságom
nem több, mint életem során, amit adhattam, kaphattam.

Nem vagyok én madár, hogy kalitkába zárj,
ha e felgyorsult világgal nem tudok szembenézni,
mit kezdeni, ha már tehetetlen fekszem az ágyamban,
de még szólhatok, valamit mégis csak mondhatok:

Hagyjatok békén! Egy szál magamban (1),
Külvilágra nyíló ablakom előtt a saját ágyamban.
Könnyű, áttetsző függöny libbenjen az ablakomon,
Pihe-puha ágyamban, meleg takaró melengessen (2).
Ha még látok,... lássam a kék eget, a fákat,
ha megszomjaznék, egy pohár vizet kapjak. (3).

Ugyan ki tagadhatná meg tőlem ezt?

Még tudom, és erőim teljében,
gondolataim képességében,
van egy kis időm még, elképzelésem.
Tisztában vagyok azzal, leéltem életem legjavát,
kivettem belőle a részem,
nem voltam sosem tétlen, telhetetlen,
csak annyit kértem,
mi nekem járt, - legalábbis így érzem.
Nem vagyok adósa senkinek,
mit kaptam visszaadtam,
éppen eleget.

Ne sürgesd az időt, jönni fog magától!

Talán megbocsátják az égiek,
e három kívánságom.