Mi magyarok vagyunk!

Száz szónak is egy a vége, nem készültünk fel előre,
olyan sok ember játszotta a nagyot, jöttek újabb és újabb "nagyok",
Kik azt hitték meg tudják váltani a világot, ettől lettünk volna mi boldogok, a nagyobbnál még nagyobb?
Ha egyszer ettől még szegényebbek vagyunk, ha nem látjuk, melyik út vezet ebből ki és merre, elődjeink vajon tudták e, hová, és merre juthatunk e posványból előbbre?
Nagy dilemma, bizonytalanság vesz minket körül, jó lenne tudni merre, hová,
mi felé megyünk, legtöbbször mindig csak egyedül, nagy kérdés mi lesz így velünk?
Európaiak vagyunk, vagy mifene, egy nagy család része, nélkülünk a világ semmi se, vagy csak addig lennénk jók, míg szavunk nincs, csak hajbókolunk?

Mi magyarok vagyunk!

Valószínű, hogy jobbat szeretnénk, változtatni akarunk, de, ha egyszer még azt sem tudjuk jó e, ami felé tartunk, kell e ez nekünk, sokan nem tudjuk, mert, ami biztos a múltunk, és bizonytalan a jövő felé vezető utunk..., nem látjuk a holnapunk.
A hogyan továbbit, mi hogyan is tudhatnánk, ha egyszer senki sem tudja, nem mondja meg, ez a jó, vagy az vezet valahova,
ami kell nekünk, amerre éppen menni igyekszünk...
Mire várunk még? Ki fogja megmondani nekünk, hát nem a "nagyok", hanem mi magunk!

Mi magyarok vagyunk!

* 

(Ez már nem irodalmi téma! De az érzéseim.)

"Kezdem magamon... elhagyom e kedves lapom... sokáig voltam köztetek, el kell mennem, Isten legyen Veletek!
Nem tehetek mást... kiket szerettem, úgysem feledek,... csak vigyázzatok egymásra és arra,mit e rövid idő alatt teremtettem, talán egy picit ezzel én is segíthettem..."