A kép, amit újra meg újra maga elé idéz, miközben egykedvűen kattogtatja a hangulatlámpáját fel s le, fel s le... megismételve a mozdulatot többször is, egészen addig, amíg a háttérben valami bús, melankólikus zene abba nem marad fokozatosan juttatja el a mély depresszió állapotába . Bár ne tette volna, hogy akkor odament a házhoz leskelődni! - gondolta. Most nem érezné ilyen pocsékul magát.
A hatalmas ablakon keresztül, még most is belesajdul a szíve, ha arra gondol, ami a szeme elé tárult. Mindig egy ilyen családi idillt képzelt el a magáénak. Ahogy nézte a gyerek önfeledt játékát, hallgatta az asszony boldog kacagását, látta a férfit, a családfőt, akinél egyszer sem tapasztalt ilyen boldogságot, mint családja körében, a szeretőjét, aki már találkozni sem akar vele, hallani sem akar róla, már tudja soha nem lehet az övé... Kényszerítette magát, hogy elfordítsa fejét az ablaktól. A kacagást, a mosolyt valami egészen más, groteszk kép váltotta fel... maszkként látta viszont maga előtt, levakarhatatlan alakul át képzeletében a kép egy zavarodott gondolattá..., Nem annak az asszonynak, hanem neki kellene ott benn lennie, az a hely az övé... Kényszerképzete felerősödik és már egyedül az asszony létének tulajdonítja, amiért az élete ilyen fordulatot vett.

Elhatározását, hogy levakarja a mosolyt az anya arcáról gonosz tett követi. Fájjon neki is, érezze azt, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. A kegyetlen játék célpontjának a gyereket választja. A legkönnyebben megközelíthető, befolyásolható egy kisgyerek, akit mézes-mázos szavaival sikerül magához édesgetnie, kiadva magát az anya megbízottjának, hogy ma ő jött érte az óvodába, mely hihető előadását még a gondozottak is szó nélkül elfogadtak. Teljesen természetesnek állította be a helyzetet és az egész délutánt az anya elfoglaltságára hivatkozva a gyerekkel tölti. A vidámparkba viszi el és egy pillanatra elképzeli milyen is lehetne az élete. Nem a gyereknek akar ártani.

Az anya mit sem sejtve lép be az óvoda ajtaján a gondozók csodálkozása közepette és szembesül azzal a ténnyel, hogy a gyermekét egy nő nem sokkal érkezése előtt elvitte magával. A leírás alapján rögtön tudja kivel áll szemben. Abban a pillanatban eszébe jutott a férje vallomása, hogy közelebbi kapcsolatba került ezzel a nővel és a hallottak után már nem akart vele egy fedél alatt élni. Hiába kérte a bocsánatát, összezavarodva, hirtelen haragjában a szakítás mellett döntött...

Őrjöngve rohan ki az épületből és kétségbeesetten keresi a férjét, akit nem talál a hivatalában. Azt sem tudja hirtelenjében, mi tévő legyen,... kinek szóljon?... Nincs idő várni, cselekednie kell, de hová menjen,... hol keresse? Szemével végigpásztázza a játszótereket, az utakat, mindenütt, ahol feltűnik egy-egy gyerek a fájdalom a szívéig hasít. Zokogva, alig érzékelve száguld, amíg egy ütközés meg nem állítja. A kórházi ágyon tér magához, ahol, az időközben a történtekről értesült apa összetörten találja. - Minden rendben lesz, próbálja szavaival nyugtatgatni a feleségét és megtörten, sírva kér bocsánatot a kezeit magához szorítva. Az asszony e fájdalommal vegyes kétségbeesés láttán lassan megnyugszik. Gondolatában már csak egyedül a gyerek van. - Semmi más nem érdekel, csak találd meg a fiunkat!

A nő elérte célját. Bár a gyereket az együtt töltött nap után sértetlenül kitette a házuk előtt, jobbról-balról megpuszilta, majd elhajtott. Haza érve magára zárta az ajtót és várt. A célja, hogy összetörjön egy anyai szívet, sikerült. Azzal vajon számolt e, hogy a férfiben mekkora indulatokat korbácsolt fel a tettével. Az apa a fiáért és a családjáért a legvégsőkre is képes volt ebben a pillanatban. Amikor már biztonságban tudta a gyerekét, látva, hogy semmi baja nem történt csillapíthatatlan dühe a nő felé hajtotta...

Résnyire nyitott ajtaját - látva a férfi eltorzult vonásait - a nő megpróbálja becsapni, de elkésett. A férfi vadul rontott be a lakásba és eszeveszetten belemarkolt a hajába. Ütötte, ahol érte a nőt. Hajánál fogva húzta-vonta, dobta a nagy ellenállással mit sem törődve, miközben maga is sérüléseket szenvedett a dulakodásban, majd a torkát megragadva, a falhoz szegezve úgy sziszegte őrjöngve a fülébe. - Ha még egyszer a közelébe merészelsz menni a családomnak, megöllek! Majd az elalélt nőnek végre eleresztette a nyakát.

Folyt.köv.