(Kölcsönösség..., következetesség..., látszat..., rokonszenv..., bizalom..., döntéskényszer..., önmagad feladása..., tekintélyelv, uralom..., előítéletek..., jövőkép..., cél...)

... régóta nélkülözött és az állandó pénzhiány korlátozta nem csak az elképzelései megvalósítását..., a hiányérzet fokozott jelenléte a közérzetét is befolyásolta... Frusztrálta, idegesítette, mindennapjait lassan elviselhetetlenné tette és ebből a kilátástalannak tűnő, kifosztott helyzetéből nem tudott kikecmeregni... Úgy tűnt, hiába minden igyekezete kitörni önerőből nem fog tudni...

... a dolgok sürgős megoldást igényeltek, egyre erőteljesebbé vált, nem halogathatta tovább, hiszen a fészer teteje beázik,... a csatorna szétesett..., az ezüstfenyő az égig ért..., a legégetőbb munkák elvégzése nem kevés pénzébe került volna, ezt mérlegelnie kellett, valamiféle döntéshozatalra kényszerült...

... vagy elfogadja a felajánlott rokoni anyagi és fizikai segítséget, melynek egyedül és kizárólagosan ő maga lesz a haszonélvezője, ezzel egyszer s mindenkorra kimozdul és megszabadul e szorongatott helyzetéből, melynek cserébe valamilyen formában hálája és köszönete jeléül viszonozza a kapott, elfogadott segítséget,... vagy nem fogadja el és továbbra is elviseli annak kellemetlen következményeit... A kettő közül számára csak egy megoldás létezhetett, ami mellett döntött...

... annak ellenére sem érezte magát kiszolgáltatott helyzetben, mert egyedül álló, hiszen elkötelezettsége maga felé azzal, hogy egyedül éli ezentúl is az életét erősebb volt minden másnál... Kapcsolatai, kudarcai, csalódásai ebbe az irányba terelték, mígnem megállapodott, érzelemmentes életre határozta el magát, rendezkedett be, ami eddigre jól működött... Semmi mást nem érzett a segítő irányába, mint rokonszenvet...

... váratlanul érte az a felismerés: a kölcsönösség elvét figyelembe véve, hogy bármennyire is érzi egyensúlyban a kapott segítségért cserében általa nyújtott, a maga részéről természetességéből, közvetlenségéből, energiájából, szabadidejéből fakadó kompenzációnak tekintette, vállalva annak minden ódiumát..., hogy le kell mondania bizonyos kényelmi szempontokról,... ez az adottság, amit magában sokra értékelt, a másik részéről nem elegendő?..., többet akar?... ami teljességgel összeegyeztethetetlen minden addigi elképzelésével..., mintegy lehetetlent kíván?!...

... naiv hite megdőlni látszott, mert az a meggyőződése, hogy senki felé nem kötelezheti el magát nagyon erősen jelen volt, befolyásolta minden egyes döntésében... az addigi gondja, baja is kevésnek bizonyult ehhez képest, és ahogy nekiszegezte a kérdést?... Ráadásul önérzetében érezte megsértve magát, hogy a viszonzásul önként adott önzetlenségét ennyire lealacsonyítják, lekicsinylik, sőt mi több kinevetik ezért?... Nagyon megbántódott és ekkor érezte áldozatnak először azt, amit mindaddig saját meggyőződésből, önzetlenül adott magából egy egész nyáron át, cserében a kapott anyagi, fizikai szolgálatáért...

... egyik pillanatról a másikra vált csalódottá, az addig felépített vára hirtelen összeomlott, felháborodott a puszta kérdéstől, a feltételezéstől, ami ellen addig minden idegszálával tiltakozott, mit idejéből, idegéből elrabolt, magából adni tudott, az sem volt elég?! Mi kellene még?!... Most már ő mondja azt, hogy a jólét ígérete sem ér fel azzal a szabadságvággyal, amit fel nem adna, semmiért, és senkiért el nem cserélne..., mert e pillanatban egy életre megtanulta: Ne higgyen a látszatoknak!... a szép szavaknak!... Inkább higgyen saját magának!