Cím: Emlékmorzsáim...
Szerző: zseva - Zsolt Józsefné
(12-29-2015 @ 08:36 am)
:
Egy éve még, december 20-án, kora tavaszias, napsütötte időben tölthetünk el pár órát. Áldottam is e napot! Tíz éve, hogy anyu meghalt. Akkor voltunk kint utoljára a telken, bátyáinkkal együtt, a négy testvér. Akkor anyutól búcsúztunk...
Araszolva, bizonytalan léptekkel haladt előre, keze egyre kapaszkodót keresett... a kerítés mellett lassan poroszkált, miközben biztattam ne féljen, mert az út hirtelen elfogyott... én itt vagyok mellette, két erős kezem és a botja vigyáz reá, csak óvatosan lépkedjen, és menjen egyenesen előre... Én már attól is boldog voltam, hogy az arcára egy kései mosolyt tudtam előcsalni...
- Csak óvatosan! - mondtam, mert az utat borító fűcsomó itt-ott hepe-hupás kissé a vakondoknak köszönhetően...
- Inkább belém kapaszkodj! - biztattam, mint a rózsabokorba...
Amikor megszólalt a telefonom és a vonal túlsó végén alig érthető hangon motyogta el, hogy szeretne kijönni a telekre... "Lelkem felröppent, akár egy hinta..."
*
Nővérem is boldognak látszott. A sógorom meg elkezdett fotózgatni, hogy mit fogalmam sincs, mert minden olyan kopár volt ezidőtájt, de ő biztos felfedezte a számára legszebbet, ami igaz, mert az ezüstfenyőm hatalmasra nőtt, mint utoljára láthatta... Én meg eközben elmeséltem minden egyes ténykedésem, azt is ami kimaradt, hol, mi fog kibújni majd tavasszal és elővarázsoltam minden egyes virág helyét..., amit ő már nem láthatott.
(200 szó a szövegben) (210 olvasás) 
|
