*

Augusztus 5-e, péntek egy igazi, hamisítatlan nyár volt... El sem tudtam volna képzelni ezt a napot másként, mint a szabad ég alatt tölteni, hármasban, amit sok előkészület előzött meg... Az idő erről gondoskodott. De minden egyébhez, hogy jól is érezzük magunkat, mi kellettünk, a három grácia. E nélkül egy élménnyel kevesebbek lennénk ma...

Régi vágyam teljesült, és talán a lányom, és a vendégünk is így gondolta, hogy egy napot kint töltsünk a szabad ég alatt, nem sietve, nem rohanva, le ne késsünk valamiről hazafelé... Nem mintha ezt nem lehetett volna megtenni bármely más napokon is, egy évet váratott magára ez a szieszta, de az nem lett volna ugyanaz. Ünnepeléshez kötve ez több volt annál, nem jöhetett volna össze így...

Amikor már minden együtt volt, adott a kikapcsolódáshoz, semmi sem árnyékolhatta volna be a napot, csak a hűvöset adó fák lombja,... amit pedig nagyon kiélveztünk,... szembesültem azzal, hogy otthon felejtettem a legfontosabbat, a csipetkét...Nosza, pótoltuk e nagy mulasztást...

Igazi fénypontja mégis az volt e napnak a finom bográcsgulyás után, immáron csipetkével..., a pezsgőzéssel egybekötött, tücsökcirpelős, tábortüzes estét követően..., a késő este érkezett, és éjszakába nyúló, majd reggelig kitartó égi tűzijáték... szélviharral, villámlással, dörgéssel..

Áldottam az apámat, a volt társamat, akik gondoskodtak róla, hová is húzódjunk vissza, ha már nagyon muszáj... Márpedig az eső elől az egyetlen biztonságos menedéket a kis ház és a terasz nyújtotta,... ami megtartotta a nap melegét és attól kezdve, hogy mindenki megtalálta a helyét, csak ennek az égi tűzijátéknak szentelhette a figyelmet... nem mindennapi élményt hordozva utána magunkban... Még a szomszéd szabadon hagyott kutyája is nálunk talált menedéket, percre sem hagyva magunkra bennünket, egész éjszaka őrizte a házat és annyi szeretetben volt része általunk és nekünk, általa az este folyamán, mit még talán egyikünk sem érzett korábban, az ő gazdája sem adott meg számára...