Érdekes tanulmányt is írt származásáról "Ecetfa" címen. El is olvastam. Többek között, mások vagy szerinte - szerintem meg nem - "már a csecsemők is az anyatejjel együtt szívják magukba azon meggyőződést, miszerint minden ecetfát ki kell irtani." Ez irtó érdekes, mert rám épp ellenkezőleg tudott hatni éveken át az ablakom előtti ecetfa. Ragaszkodtam hozzá, pedig egyszer már kivágták a távollétemben. Újra kihajtott és vagy két évig boldogított.

Még mielőtt azonban bármiféle különösebb hatást gyakorolhatott volna rám - mintha attól féltek volna a nagyokosok, hogy "bálványozni" fogom, időt sem hagyva arra, hogy kibontakozzon, ma ismét kivágták. Teljesen értelmetlen magyarázatot fűzve hozzá, hogy erre miért van szükség. Ez a fa ugyanis azon kívül, hogy szép sudár magasra nőtt, mert ez az egyik tulajdonsága, és árnyékot adott az ablakom előtt - ha akarta ha nem még az első emeleti lakó is élvezhette - egyikünket sem zavarta a megléte már a dekoratív külseje miatt sem. Nem úgy a főnökasszonyt, akire hivatkoztak a munkásai. Elmondásuk szerint nem elégedett meg a fa kisebb csonkításával, amire még én is hajlottam, gondolva a szelesebb, viharosabb időre, neki az egész kellett és országos rendeletet emlegettek. Szabály az szabály! Nehezen bár, de belenyugodtam. "Jövőre újra kihajt! - vigasztaltak sűrű elnézések közepette.

Azt már sohasem fogom megtudni valójában hány méter magasra lett volna képes megnőni ez az ecetfa. Azzal viszont nincsenek tisztában, hogy mennél jobban tiltanak valamit, annál nagyobb az ellenállás és jobban ragaszkodunk hozzá, mint valaha. Épp az ecetfa lenne ez alól kivétel? Vagy én?