Éjsötét délután, vaksötét új nap hajnalán,
fel sem ébredtem, hiszen le sem fekhettem.
Ó jaj nekem! Mit tettél, hogy a kőre kerültél?
Sziréna hangja zúg most is a fülemben.
Rosszul vagyok, majdnem halok - kiáltom!
A látványod sokkolóan hatott, ahogyan
fejedet a kőhöz csapkodod, öntudatlan.
Tehetetlen a konyhaszékre roskadtam.
Bárcsak álmodni tudnék valami szépről!
Amíg a nap az égre újra feljön - reménytelen.
De muszáj lenne picit pihennem,
Hogy ezt a napot újra ébredjem, meg sem történjen.
Nappal s éjjel, álmatlanul, fel s alá járok,
Most ez a létem. Mi van veled? - hiába kérdem.