Nem akarok olyan lenni, mint abban a filmben, amit egyszer régen láttam. Volt az az asszony, nagyon jó színészi alakítás, aki igen keménykötésű nő létére aggódott a lányáért...

Ez maradt meg bennem: a "jég" hátán is hajtotta a kocsit, mint egy megveszekedett őrült, nagyon jól játszotta a szerepét, és úgy kiáltotta: "Hajts! Hajts!"... (Csak azt tudnám mi volt a film címe? Nem emlékszem. Talán a Fekete város? Nem. Hát akkor mi?)
Neki szólt oda valaki, hogy "Hi, be csúf!..."

Régi jó magyar filmek, hol vagytok?

Nem ám a tegnapi film, amikor én már rég kiléptem volna abból a "Fülkéből" és jöjjön, aminek jönnie kell. Lelő? Na és? Akkor legalább vége lett volna. Az idegeimmel játszottak végig. Ebbe mi volt az élvezet?

Vagy az a sok szörnyűség, ami egyes rendezők agyában kipattan és odaszegezi a nézőt a képernyő elé?... Hány halált haljunk még, mielőtt... Tudom, ha átkapcsolok akkor egy másik csatornára..., de attól még ez is tovább pörög. Sokan merítenek a halálból ihletet. A "Szürke", a "Fekete" helyett, "A halál ötven árnyalata"... Hát itt tartunk most.

(Segítettek, melyik az a jó magyar film, ami az apropóját adta e jegyzetemnek... Így már érthető.)

Lassan újra ott tartunk, mint a középkorban. A filmeket, a híradásokat, az alkotásokat látva elég egy bomlott agyban egy degenerálttól kipattant szikra és oda lesz a "Való világ"...