Emlékekkel múlatom az időt,
csak ülök tétlenül.
Egy széken, az asztal sarkán,
előttem egy üres pohár.
Tekintetem körbejár,
gondolatom nálad jár.

Várlak!

Ki hozzám tartozol,
vér szerint, egy rokon.
Misztikum vesz téged körül,
én tudom csak egyedül.
Mert érzem most is,
mi téged felőröl legbelül.
A szívem szakad meg,
hogy semmit sem tehetek érted,
Szeretlek!

Várlak!

Agyamban kétségek járnak,
vége lesz hamar ennek a nyárnak.

Várlak!

Ha itt leszel velem,
tudunk e szót váltani mi együtt, kettesben?
Annyi elmulasztott időt behozni reménytelen.
Mi kettőnket összeköt, valami képtelen.
A szeretet jegyében kérdezem:
Mondd!
Szeretsz te engem?
Testvérem.