Két legyet ütök egy csapásra - gondoltam és lesújtottam a légycsapóval, mire a szemtelen legye odébbállt. Meguntam ezt a ténykedést és meghallottam, de inkább megéreztem, mit is szeretne a lányom.

Már idők óta nyavalygott, hogy alacsony az ágya, és nem jó rajta a fekvés, nem tud róla olyan könnyedén lekászálódni, csak „erőfeszítések” árán. Minden érvem hiábavalónak bizonyult, az is, hogy szükséges az a kis testmozgás és ha esik, legalább nem akkorát…

Már cakkosra rágta a fülem, mit tehettem volna mást, mint, hogy teszek az érdekében. Talán megoldható ez a „gondja” egy cserével - és nosza cselekedtem. Amúgy is kezdtem kissé fázni a nagyszobában, ami egy-két fokkal mindig hidegebb ilyenkor, őszelő tájékán. Egy kis mozgás nekem sem fog megártani, az idő sem olyan kései még, amúgy is, mire valók az esti órák, mint bútortologatásra?

Nem is a méricskélésbe melegedtem bele, a kisebb-nagyobb tárgyak mozgatása sem okozott különösebb nehézséget, ha útban voltak, de amikor a „bűnös” és a nekem oly régóta kedves, de időközben ráunt franciaágyam oldalára fordítására került volna a sor, hiába volt rajtam a gerincmerevítő, mint a súlyemelőknek, egy picit megtorpantam. A hogyan tovább egyszerűen leblokkolt. Nem mondom, hogy könnyű volt belátni, nekem ez egyedül nem fog menni. Töprengésem nem tartott tovább egy pillanatnál, mert ami ugye egyedül nem, egy férfierővel menni fog… No, akkor keressünk egy férfit.

Még a szomszéd emberig sem jutottam el, amikor megláttam a liftből kilépni azt a fiatalembert, akit egyik szomszédasszonyomon keresztül látásból, messziről már ismertem. Egy pillanat alatt felmértem az erejét és a megoldás ott állt előttem egy kissé ingó-bingó járással ugyan, de a célnak tökéletesen megfelelt. Mégis csak egy gyenge nő vagyok?! Bár ezt ő egyáltalán nem olyan szemekkel méregette. Mondta is alig fél óra múlva, amikor én már nem győztem törölgetni az izzadságcseppeket, hogy ezt nem úszom meg, mert a féltékeny feleségének meg kell magyaráznom, hogy csak a fizikai erejére volt szükségem, másra nem. Hogyan is feltételezhetett rólam olyasmit, ami pedig az eszembe sem jutott?! Egyébként is, házinyúlra nem lövünk, mert abból csak a bajok származnak. Szó, mi szó, elhitte vagy sem az asszony, de megnyugodva hagytam magukra az „ifjú” párt a kilencedik emeleten és visszatértem békés kis földszinti otthonomba folytatni ott, ahol az imént abbahagytam.

Amikor minden a helyére került végre, vártam, hogy a megbánás apró jelei mutatkoznak rajtam, de semmi nem történt azon kívül, hogy a bútordarab cserével kissé szűk lett a lányom szobája, amennyivel nagyobb hely lett a nagyszobában. Elfáradtam. Az erőm fogytán az idő előrehaladtával ennek ellensúlyozására azon nyomban nem keríthettem sort, hogy a felesleges bútordaraboktól megszabaduljak, de erősen gondolkodtam a megoldáson, ugyanis már alig vártam, hogy birtokba vegyem az új fekhelyemet, ami nem csak az én, de a lányom számára, korábban olyan kihasználatlan maradt. Ugyan kissé meglepődtem azon, hogy ennyi fáradságos munkaművelet után a lányom még mindig a kanapét részesítette volna előnyben és az ismert okokra hivatkozás nélkül bár, de bevackolta volna magát a kanapéra, de ezek után ezt nem hagyhattam még akkor sem, ha a túlzott ragaszkodása hozzám, imponált.
Ideje már, hogy lassan elszakadjon tőlem!