Lassan itt a tél, jégvirág csillog az ablakon,
zúzmarás reggeleken fehérbe öltözik a táj,
halvány, égő pírt varázsol ajkam szegletére,
ahogy a friss hópehely lágyan arcomra száll.

A házak, s utcák, egy új télről mesélnek,
az ezüst hold álmosan bólint a fekete éjnek,
s a felkelő nap halvány fénye, ezer színeivel,
a megfagyott tájra, szelíd mosollyal nézhet.

 
Kertünkben a vén tölgy, hótól hajladozik,
száraz ágán szunnyad egy ott feledett levél,
árválkodva, tavaszt várva, csendesen pihen,
míg újra el nem jön a nyár és vele a remény.