Már nincs lét, mi életet ad Nekem,
hull a könnyem fájón, keservesen.
Siratom múltam, siratom a jövőm,
mihez Isten, talán megadja az erőm,
hogy megtaláljam valakiben hitem,
s ha megtaláltam színe elé vigyem.
Megmutatnám az ember nem gyarló,
csak szeretné már tudni mi is az a jó,
mi eddig elkerülte, s más irányba járt,
elsodorva lelkét, mi ágról ágra szállt.
Rég feladtam álmom e földi világban,
megpihenni vágyom csillagok porában. 
Lassan lejár időm, mi szép volt benne,
régen kihűlt érzéseim ezer felé szelte.
Nem lesz már a földön soha szerelem,
de a ragyogó égbolton újra meglelem
utamat, mely elkisér a boldogság felé,
s igaz szívvel haladhatok vágyaim elé.