Kopog az eső a poros ablakon,
szívemben éled
a múló fájdalom,
nézem, ahogy cseppjei hullnak,
nap hevétől felszáradva
a semmibe jutnak.
Ilyen az élet is, mi elkezdődött
egyszer, s most tovatűnik
délibábként,
egy villanásnyi perccel.
Kutatom a jövőm merre is lehet,
merre keressem
az eltűnt éveket.
Hiába tagadom, visszajár az emlék,
mi itt rejtőzik bennem,
s mitől fáj a szív még,
mert nehéz feledni azt a régi álmot,
mi valaha éltetett,
mire szívem vágyott.
Talán a sorsom büntet vétkeimért,
mit elkövettem ellened,
talán egy érzés kísért még a múltból,
mit visszahozni nem lehet.
Keresem a célomat minden erőmmel,
de meg már nem lelem,
az esőcseppel elpárolgott,
csak a könnyek nyoma maradt,
összetört szívemen.