Ma elnéztem anyám ráncait az arcán,
ahogy kergetőzve siklottak végig
ajka szegletéig, s ahogy a fájdalmat
elrejtette benne.
Elnéztem reszkető kezén a megduzzadt
ereket, ahogy az évek hosszú sora alatt
az örökös munka, a tenni akarás,
mélyen megedzette.
Láttam ősz haján a tarka színű kendőt, mit
a sors már régen foltosra koptatott,
s láttam szemében egy eltévedt
könnycseppet, ami ott, akkor, abban
a percben, valódi gyémántként izzott,
csillogott.
Láttam a szemrehányást, mi szeme fényét
homályossá tette, s a mellette szunnyadó
bánatot, ahogy szomorkásan kézen fogva,
némán elvezette,
mert mikor szemembe nézett és könnyeink
tükrében, a régi gyermekmosolyt látta,
már tudta, hogy  a szeretet itt ül vele szemben,
akkor is, ha csak néha hozza errefelé
útja, de ha odaér, mindörökre ott is marad
szerény otthonába.

2007.12.25